A párkapcsolatok 7 fontos területének körüljárása előadásokon, egyéni, páros és kicsoportos feladatokon keresztül személyesen vagy online kétheti gyakorisággal.
Részletek
A csoportos műhely a párkapcsolat korai szakaszában fontos 7 témát járja körül, ezáltal segítve párkapcsolatotok mélyítését, erősítését. Az egyes témákról való közös gondolkodás nemcsak a párkapcsolat korai szakaszában lévőknek nyújt segítséget, hanem a régebb óta kapcsolatban élőknek is. A program sikeres elvégzése esetén ajándékban részesültök!
Csoportos műhely felépítése:
A 7 alkalomból álló – alkalmanként 3 órás – műhelysorozat során először az adott témához tartozó 30–40 perces előadást hallgathattok meg, amely során gyakorlati szempontból, hétköznapi példák segítségével ismertetjük az egyes témákat. Az ezt követő 2 órában kb. 8–12 fős csoportban egy mentorpár vezetésével egyéni, páros és kiscsoportos feladatokon keresztül mélyülhettek el még jobban az adott témában.
Csoportos műhely formái:
Személyes találkozás, budapesti helyszínen, általában kétheti rendszerességgel, hétköznap esténként.
Online formában, Zoomon keresztül, általában kétheti rendszerességgel, hétköznap esténként. Résztvevőként akár együtt, akár különböző helyszínről is bekapcsolódhattok a műhelybe.
A személyes és online program tematikája teljesen azonos.
Mindannyiunk életére hatással vannak a származási családunkból kapott minták. Fontos, hogy ezt tudatosítsuk, és felismerjük azokat a működési módokat, amelyeket tovább szeretnénk vinni, és azokat, amelyek hátráltatnak minket.
Önismeretünk mélyítése által lehetőségünk van jobban megérteni saját működésünket, velünk született természetünket, érzéseinket, motivációinkat. Mindez segíteni fog abban, hogy a másikat is tisztábban láthassuk.
A kommunikáció alapvető és elengedhetetlen része az életünknek. Mégis: sokszor nehézséget jelent kifejeznünk azt, ami bennünk van, vagy megértenünk, amit a másik üzenni próbál nekünk.
A konfliktusok megjelenése a párkapcsolatban sokszor kiábrándító, ijesztő lehet. Fontos megismernünk a konfliktusokkal kapcsolatos érzéseinket, gondolatainkat, hiedelmeinket, illetve azt, hogy mindezeknek milyen hasznuk és szerepük lehet a kapcsolatban.
Mindannyian vágyunk az intimitásra, különösen a párkapcsolatunkban. Csak akkor tudunk bensőségesen kapcsolódni a másikhoz, ha ismerjük a saját érzéseinket, vágyainkat, gyengeségeinket és félelmeinket.
Erőforrásaink beosztása nem könnyű – legyen szó akár az időnkről, akár a pénzünkről. Szerepeink megértése és kezelése meghatározza a mindennapjainkat. Tisztáznunk kell saját prioritásainkat is.
A párkapcsolat melletti elköteleződés és a közös célok kitűzése az életet szolgálja. Hiszen élni szeretnénk, együtt, harmóniában.
Anyagiak
Alapítványunk támogatásokból tartja fenn magát. Bátorítunk titeket is, hogy adományaitokkal támogassatok minket, hogy még több hasonló műhelyt/programot tudjunk tartani. Kiadásunk a személyes műhely kapcsán 48.000 Ft/pár, az online műhely kapcsán 42.000 Ft/pár, ennél lehet többet és kevesebbet is utalni. Kérjük, hogy adományotokat legkésőbb a harmadik alkalom előtt utaljátok el a KétIgen Alapítvány OTP Banknál vezetett 11742094-26992288 számlaszámára. Megjegyzés rovatban mindenképpen szerepeljen az adomány szó.
7 alkalom időpontja: 2023. október 25., november 8., november 22., december 6., december 20., január 10., január 24.
Mentorpárok: Imrédy Sarolta + Hrehuss Pál. Olvass róluk a Mentorpárok szekcióban a Rólunk oldalon.
Költségek: Alapítványunk támogatásokból tartja fent magát. A csoportos műhely kapcsán az egy párra jutó kiadásunk: 48.000 Ft/pár, ennél lehet többet és kevesebbet is utalni. Adományotokat kérjük, hogy legkésőbb a harmadik alkalom előtt utaljátok el a KétIgen Alapítvány OTP Banknál vezetett 11742094-26992288 számlaszámára. Megjegyzés rovatban mindenképpen szerepeljen az adomány szó.
Ajándék: Abban az esetben, ha 7 alkalomból legalább 6-on részt vesztek, a műhely végén ajándékra és egy ingyenes mentorpári konzultációra lesztek jogosultak.
Regisztrációs határidő: 2023.10.23.
Helyszín: Párbeszéd Háza, Budapest, Horánszky utca 20, 1085
További részletek a programról a Programtípusok alatt olvashatók.
A KétIgenre jegyesekként jártunk, ma már házaspárként figyelünk többek között arra, hogy rendszeresen randizzunk, vagy ha kommunikációs zavar lépne fel köztünk, azt okosan, értően oldjuk fel.
Felüdítő volt a szürke hétköznapok szerdáit megtörve a párkapcsolatunkon dolgozni, előadásokat hallgatni, jó gyakorlatokat megismerni és közben számos nagyszerű párral megismerkedni, akik közül többeket a mai napig barátainknak tudhatunk.
Segítséget kaptunk abban, hogy merjünk változni és rossz tulajdonságaink nem jelentenek totális szégyent.
3 hónap alatt megismertem annyira a párom, hogy el tudjam dönteni, érdemes-e tovább folytatni az ismerkedést, vagy ne pazaroljuk egymás drága idejét.
Az előadások, a mentorpár iránymutatása, a csoportmunka, de legfőképp a különböző szempontok szerinti páros beszélgetések segítettek felszínre hozni a valós problémákat és (egy nagyobb hullámvölgyön keresztül) mélyítették el a kapcsolatunkat.
Nagy lelkesedéssel mentünk hétről hétre a találkozókra, amelyek felülmúlták a várakozásainkat! Jó volt látni más hasonló vagy éppen nagyon különböző párokat, egymás példáiból is nagyon sokat tanultunk. Bár már a program előtt is igyekeztünk foglalkozni a kapcsolatunkkal tudatosan, itt sok-sok gyakorlati ötletet és szuper keretrendszert kaptunk útravalóul.
A program során nagyon sok tudást kaptunk az előadásokból és mentorpárok tapasztalatai is sokban gazdagították a házasságunkat. Az előadások és kiscsoportos beszélgetések nagyon mély beszélgetéseket indítottak el közöttünk, amelyeknek köszönhetően a program végére sokkal közelebb kerültünk egymáshoz
Látszik, érződik, hogy emögött komoly munka van, sok ember tudása és tapasztalata áll össze színvonalas és értékes programmá. Mindegyik téma nagyon hasznos volt és mindegyik olyan, amiről beszélni kell. Az előadások és a kiscsoportos feladatok teljesen egymásra épülnek, minden logikus, semmi nincs benne "csak úgy", egyszerűen annyira igényes, alapos és átgondolt az egész. Nélkületek sosem beszélgettünk volna úgy és olyan megközelítésből az érintett témákról, ahogy a programnak köszönhetően tettük. Nagyon jó volt! És rengeteget segített! Köszönjük!