Ugrás a tartalomra

Képmás Magazin - Párkapcsolati mítuszrombolók 4.

Megjelenéseink

Megjelent a Képmással való együttműködésünk negyedik cikke

Képmás Magazin -  Párkapcsolati mítuszrombolók 4.

Folytatódik a Képmás Magazinnal való együttműködésünk. A közös munkánk második cikkét az alábbiakban vagy a Képmás Magazin honlapján olvashatjátok!

Ha az első szeretkezés nem csodás, akkor a párkapcsolat is csak langyos lesz? – Párkapcsolati mítoszrombolók 4.

Zeke Lilla

Amikor több randevú után már erős a vonzalom, a szimpátia, és sor kerül az első közös intim együttlétre, előfordulhat, hogy csalódunk. Ilyenkor sokakban felvetődik a kérdés: ha az első alkalom nem adott fergeteges érzést, vajon a kapcsolat további részében is a bizonytalanságra, a „nem volt az igazi” utóízre kell számítanunk? A bizonytalanság eloszlatásában Kigyóssy Örs, a KétIgen Alapítvány párkapcsolati szakértője, pár- és családterapeuta van segítségünkre.

Csak együtt működhetünk optimálisan

„Sajnos a szomorú magyar valóság az, hogy az első szexuális élményre igen korán, 13–15 éves kor között sor kerül a fiatalok körében, és zömében alkoholos befolyásoltság alatt, alkalmi partnerrel történik – kezdi szakértőnk. – Már önmagában véve az a vélekedés is egy mítosz, hogy a szexet »ki lehet próbálni«, és lehetséges csupán a test szintjén jelen lenni magunkkal és egy másik emberrel. Tulajdonképpen arról van szó az egyéjszakás kalandok vagy a »csak szex«-típusú találkozások esetében, hogy teljesen kizárjuk az érzelmi szálat, a lelki kapcsolódást, ami az intim együttlét valódi lényegét jelentené. Az embernek alapvető szükséglete az érzelmi kötődés.

A szex szorosan összefügg a kapcsolódási képességünkkel és az érzelmi szükségletünkkel: ha elfogadva, szeretve, megértve, elismerve és biztonságban érezzük magunkat, azzal tudunk igazi önmagunk lenni a testi aktusban.

Az 1960-as évek óta bekövetkezett társadalmi változások következtében az emberi kapcsolatok, benne az elkötelezett férfi–nő kapcsolatok másodrendűek lettek. A korábbi évszázadokban elképzelhetetlen bolondságnak tűnt, ha valaki arra jutott, hogy neki egyedül kell és lehet boldogulni az életben. Társas lények vagyunk, születésünk óta ki vagyunk szolgáltatva másoknak. Jóllétünk alapvetően függ másoktól. Egyedül megvalósítani önmagunkat olyan, mintha egy hangyát kivennénk a bolyból, és azt mondanánk neki, hogy induljon el, fedezze fel önmagát a bolytól elkülönülve, mert ő így izgalmas. Valójában az emberek is a szociális hálójukban tudnak optimálisan működni, innen kapják a visszacsatolásokat – legyen az jó vagy rossz –, ez alapján értelmezik magukat.

Ha a létező legintimebb dolgot, a szexualitást egy ismeretlennel vagy egy olyan emberrel műveljük, akihez érzelmileg nem kötődünk, az olyan, mintha egy csecsemőt szeretet nélkül etetnénk: az étel lehet finom, de ha az anya nem néz a gyermeke szemébe, nem öleli meg, nem beszél hozzá, semmilyen módon nem fejezi ki a szeretetét, csak csöndben ételt töm a szájába, valami alapvető fontosságú dolog ki fog maradni az életéből. Egy babával kapcsolatban mindenki láthatja, hogy ennek milyen messzire mutató, káros következményei lehetnek, ám ha felnőtt emberekről van szó, hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni az egyértelmű dolgokat” – magyarázza Kigyóssy Örs.

A szex mint a szerelem kifejeződése

„Talán sokak számára meglepő, de a hosszú ideje párkapcsolatban élők nagy része úgy nyilatkozik, hogy a partnerével töltött első éjszaka értékelése – ha 1-től 10-ig terjedő skálán kellene pontozni, ahol az 1 a zavarba ejtően kellemetlen, a 10 a nagyszerű –, inkább közelít az 1 felé. De miért van ez így? Első alkalommal az újdonság varázsa mellett felszínre kerülnek a saját testünkhöz, szexualitásunkhoz fűződő aggodalmaink, kételyeink, esetleg traumáink, vagy megjelenhetnek gátló mechanizmusok. Nem ismerjük a partner preferenciáit, vágyait, az emberek gyakran még a hosszú távú kapcsolatokban sem tudnak ezekről nyíltan beszélgetni. Vajon hányan kérdezik meg a párjukat, hogy mi okozna neki örömet, vagy jó-e így, esetleg hogyan lehetnék jobban jelen számára, és merik elmondani, hogy nekik mi esne jól? Sőt mennyivel nehezebb szégyen nélkül érdeklődni arról, hogy »hogyan lehetnék én jobb számodra?« Ha egy tartós elköteleződés keretei között is tabunak számít a szeretkezés közben átélt élményekről beszélni, vagy legalábbis nagyon nehezen megy, akkor egy alakuló kapcsolatban vagy egy alkalmi partnerrel még kevésbé vesszük a fáradságot egy őszinte beszélgetésre.

Arról van szó, hogy a szex nem az elemi ösztön kinyilvánításától lesz jó, ahogyan azt tévesen a pornó sugallja. És nem is működik önmagától, ha a férfi irreálisan romantikus gesztusokkal szerelembe ringatja kedvesét, ahogyan az amerikai romantikus filmekben láthatjuk.

Valójában mindkét műfaj torzít: a fiatal fiúk, férfiak azt gondolják, hogy ami a pornófilmekben történik, az a valóságban is úgy működik. A fiatal lányok, nők pedig a mindent elsöprő szerelmet várják első látásra ahelyett, hogy a realitás talaján maradva értékelnék a férfiakat.

Mert mi is történik a romantikus szimpátia kezdeti szakaszában? Ismerkedünk, beszélgetünk, közös programokat csinálunk, és megtapasztaljuk a partnerünk viselkedését különböző helyzetekben, megismerjük az értékrendjét és a hozzáállását a számunkra fontos dolgokhoz. Ez az időszak nagyon fontos az érett szerelem kifejlődéséhez, mert kutatásokkal is bizonyították, hogy az intimitás, a lelki vonzalom a mély beszélgetések alkalmával és a szemkontaktus gyakori felvételén keresztül alakul ki. Ahogy egyre több időt töltünk egymással, elkerülhetetlenül vetődnek fel nézeteltérések, adódnak konfliktusok, amelyeket, ha meg tudunk beszélni egymással, az elindítja az összecsiszolódás folyamatát, elmélyíti az intimitás megélését a hálószobában is. Érdemes késleltetni a vágyak beteljesülését, és energiát fordítani a kapcsolat lelki oldalára, így szabaddá téve az utat az előtt, hogy felszabadultan élhessük meg azt az örömszintet, amelyet egy tartós kapcsolatban megélt szeretkezés tud adni” – tanácsolja Kigyóssy Örs.

Mit mondjunk a szexről a gyerekeknek?

Azért, hogy a következő generáció már tudatosabban alakítsa ki a párkapcsolatait, mi, szülők vagyunk a felelősek. Hogyan tudjuk navigálni őket a kapcsolati útvesztőben? „Fontos lenne, hogy a szexualitás ne legyen tabutéma a családban. Nem egy nagy kínos beszélgetésre kell készülni a kamasszal, mert az esetek többségében ezek az alkalmak mindenkiben kellemetlen utóízt hagynak. Érdemes mindig támogató környezetet biztosítani, ahol a gyermek tudja – akárhány éves legyen is –, hogy bátran felteheti a kérdéseit, mert a szüleitől életkorának és tudásszintjének megfelelő, számára kielégítő választ fog kapni. Jó, ha egy általa feltett kérdés kapcsán visszakérdezünk, hogy ő mit tud erről, mert így könnyebben tudunk elindulni a gondolati fonalon, kipótolni a hézagokat, vagy helyre tenni a félrecsúszott információkat. Beszélgethetünk az ismerkedésről, a randevúzásról, mesélhetünk a saját élményeinkről.

A szexualitással kapcsolatban a saját gyermekeim nevelésében is fontosnak tartom, hogy ne úgy tekintsenek a szeretkezésre, mint ami csak egy jó alkalom a testi kielégülésre.

A szex a párkapcsolatban egy hosszúra nyújtott ismerkedés, ahol előfordul, hogy ami az egyik nap jólesik a partnerünknek, a másik nap esetleg már nem működik. Érdemes úgy tekinteni a másik testére, mint egy hangszerre, amelyen meg kell tanulnunk játszani. Ha erőszakosan nyúzzuk a húrokat, nem fog szép hangokat kiadni. De ha türelemmel és figyelmesen gyakorolunk, idővel a legszebb szimfóniákat is meg tudjuk szólaltatni” – mondja szakértőnk. 

Ismét hamisnak bizonyult tehát egy párkapcsolati mítosz: az első szeretkezés élménye nem határozza meg, hogy milyen lesz a szexuális élet egy tartós párkapcsolatban. Az elkötelezett, egymásra figyelő és biztonságot nyújtó párkapcsolat viszont elmélyítheti az intimitást, és növelheti az együttlétek örömszintjét.

E témáról ön is véleményt nyilváníthat, ha kitölti ezt a rövid tesztet.

Cookie-k hozzájárulása

Weboldalunk használatának legjobb élménye érdekében szükségünk van az Ön hozzájárulására a cookie-k feldolgozásához. Ezek kis fájlok, amelyeket ideiglenesen a böngészője tárol. Köszönjük, hogy megadta nekünk, és segít nekünk a weboldal további fejlesztésében.